2012. augusztus 27., hétfő

az alkonyi égnek messze-színe van.

az alkonyi égnek messze-színe van. amolyan beskatulyázhatatlan árnyalat, néhol halvány orgonalila, máshol rózsaszín, villan benne az égszínkék, a sápadt szürke, mint a kiscicák bundája, amik a vasútállomás körüli bokrok mögül ugrabugráltak elő, s én féltem, hogy elüti őket a busz. 
szemben a távolsággal, a végtelennel a nap utolsó mézcseppeket csurgat szét a dombokon, a háztetőkön, egy csapat galamb édes-ragacsos tollait próbálja újra alkalmassá tenni a szárnyalásra, hogy elrepülhessen a messzeség felé, s fekete csíkokat húzzon a naplemente kontrasztos palettájába. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése