2012. szeptember 8., szombat

flóra dobzódik

egy lánynak egyszer eszébe jutott, mennyire hajlamosak vagyunk egymást integrálni. mindent és mindenkit bedobozolunk, próbálunk elhelyezni, besorolni, skatulyázunk, határokat húzunk. mennyivel jobb lenne, ha nem tennénk. ugye? kiderülhetne a konzervatív öltözködésű magyar tanárról, hogy él-hal a rockzenéért, a bakancsos-terepmintás ruhákba bújt szomszéd srácról, hogy titokban egy fehér nyuszira áhítozik. na jó, ez egy kicsit durva. de akkor is. még magunknak is megszabjuk a saját korlátainkat. minek? miért nem hagyunk magunknak teret, miért ügyelünk annyira a mozdulatainkra, miért követünk előírt és megkövetelt sablonokat? nem leszünk tőlük jobbak, szebbek vagy sikeresebbek. nem leszünk gazdagok, nem kapunk érte elismerést és dicséretet. nem leszünk tőle boldogok. mégis megtesszük. a szabadságot egy nagyon fontos dolognak tartjuk, megénekeljük minden nemzeti ünnep alkalmával, gondolunk rá magasztosan lehunyt szemekkel, mégsem engedjük meg magunknak, hogy megérintsük, megízleljük, megtapasztaljuk, belefeledkezzünk. mert félünk, hogy elragad, és onnan, ahová visz, többet nem lesz visszaút. 

szépséges hallucinációkba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése