2012. szeptember 1., szombat

hóbortok

a hold sárga tányér a koromfekete égen, és gyönyörű. szóltam anyának is, hogy nézze meg, de nem volt hajlandó felállni a tévé elől, így egyedül gyönyörködtem benne, az orromat az ablaküvegnek préselve. elég hülyén nézhetek ki ilyenkor az ablakon kívülről.
már csak néhány óra van hátra; holnaptól megint beleolvadok a tizenkettedik bé fogalmába, egy leszek a hatszázakárhány diák közül, akik cseverészve állnak a büfésorban, megmosolyogják a gólyákat, a porta ablakából kis műanyag keverőpálcikát vesznek az automatás kávéhoz, s szájuk sarkában a feszültség apró macskája görbíti a hátát. most csináltam egy új gyűrűt, rózsásat, csodaszép piros bőrből, és gyönyörűséges lett, ezzel talán adok némi létjogosultságot magamnak a többszáz arc között, mert én sose megyek le egyedül a büfébe, kénytelen vagyok felnézni a nálam is sokkal magasabb kilencedikesekre, a műanyag pálcikát csak úgy magában rágcsálom, és rendszeresen rájárok a túró rudi automatára, ha nem vásárolni, akkor nyálat csorgatni; elképzelésem sincs a tizenkettedik évről. pedig a szél már fúj, az eső már veri az ablaküveget, s ígéri a szeptembert. 
de előbb még szeretnék a szép hagyományoknak megfelelően évnyitó után a szemeszterbe elmenni veletek egy sörre és szotyira, és szeretnék veled beszélgetni, hogy miért is vagyok olyan édes, mint egy mogyoróbarna nugátos csoki, téged pedig szeretnélek megkérdezni, emlékszel-e arra, mit mondtál a dani bulijában a szauna után, a zuhany alatt ácsorogva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése