2012. október 20., szombat

szívtámadás

panaszkodtam már eleget amiatt, hogy elhagytak a magasröptű gondolataim, hogy nem találom sehol a régi önmagamat, aki alakváltókról írt egy összefirkált, sárga a5ös füzetbe, szerelmi háromszöget alkotott, vagy még korábban akciójeleneteket talált ki a harry potter nyolcadik részéhez, szerette volna, ha a farkasok szeme a szivárvány minden színében ragyog, nem csak sárgában, és még az alkonyatban is többet látott, mint egy melankolikus tábortűzre valót. most, a tiszták után azon gondolkodom, mennyit is bír az ember, mennyi kell hozzá, hogy elveszítse önmagát, és többet már ne érdekelje, mit gondolnak róla, hogy levesse a bőrét, mint egy inget, és felvegyen egy másikat. félünk a pokoltól, szentképekhez és szeplőtlenül fogant szüzekhez imádkozunk, visszalépünk a kockázatok felé vezető lépcsősor első fokáról, hátat fordítunk a boldogságnak, hiszen aki nemes lélekkel szenved, az majd később, valamikor boldog lesz. engem ez még mindig nem vigasztal. képmutató, hataloméhes intézménynek tartom, még mindig. az igazi világ nem így működik. itt nincs a rabságban tartó gonosz mostoha után egy szőke herceg, aki a nyomorból emel a fehér lovára. itt nem alszol száz évig, hogy aztán egy vadidegenbe szerelmesen ébredj, s közben egy pillanatot sem öregedtél. ha elveszted a cipődet, itt nem indulnak el utánad, hogy visszaadják. itt elég egy harapás a mérgezett almából, s bár ezer királyfi hordozza a koporsódat, sosem kelsz fel belőle többé. itt nincsenek beszélő aranyhalak, hollók és rókává varázsolt királylányok, akik jótett helyébe jót ígérnek. a ráncok ellen a pelikánmadár énekénél még a vichy is hatásosabb innováció, s a sárkány hét fejét nem tudod levágni egyetlen kardcsapással. itt te vagy a kis hableány az élet tengerében, bukdácsolsz a szürke habok között, s halálosan szerelmes vagy a szépségbe. de hiába áhítozol rá, sosem lesz a tiéd. s a végén úgy halsz meg, mint ő: szeretetlenül, elhagyatottan.
sosem szerettem ezt a mesét. de eszembe jutott valami, mikor tegnap hazafelé sétáltam. már sötét volt, látszottak a csillagok a tiszta égen. azon gondolkodtam, mit is szeretek ezen a világon, vagy van-e értelme egyáltalán ragaszkodni bármihez is. aztán eszembe jutott a biosztanárnőm. és vele kapcsolatban egy történet. hogy a sok megpróbáltatás és szenvedés ellenére is ember maradsz-e, vagy inkább átadod magad az ősi, mélyre eltemetett, gyilkos, vadállati ösztöneidnek. és most lobbant mellette a szikra, hosszú ideje először.

egyébként esztivel megállapítottunk, hogy a heart attack szó szerint fordítva tulajdonképp szívtámadást jelent, és ez olyan jól hangzik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése