2012. november 20., kedd

névtelen vagyok.

te követsz egy névtelen erdő mélyére, ahol a névtelen fák alatt egy feltérképezetlen patak csordogál, névtelenül szól a kakukk, a cinegék nem hirdetnek tavaszt, mert örökös itt az ősz, az a még-nem-falevélsárgulós, de már ködbeveszős ősz, ami egy megnevezhetetlen átmenetet ad. névtelen állatok lépteit verik vissza a szürke párát lehelő fatörzsek, névtelen az ösvény, amin megyek, nincs turistajelzés, névtelen gesztusaimat figyeled, nem félsz, mert itt nincs olyan, hogy félelem, se boldogság, se bánat, semminek nincs neve, mint alice rengetegének, ahol a dolgoknak nincs nevük, itt minden kialakulatlan. nem gondolsz semmire, csak engem követsz, bent a fák alatt, egyre beljebb a keskenyedő ösvényen, a porózus föld halkan zizeg a cipőtalpak nyomán, névtelenek a mozdulataim, a ruhám színét nem tudod kimondani, azt sem, mit érzel, csak követsz a semmibe, nem bízol bennem, de nem is kételkedsz, egy olyan állapotban, ami talán az alvás és ébrenlét határmezsgyéjéhez hasonlítható, megyünk előre a semmibe, a végtelenbe, a névtelenek felé.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése