2012. december 11., kedd

elméletek, ölelések

nem tudok kiigazodni a helyzeten. vak vagyok, naiv, vagy gonosz? kegyetlen, számító vagy tanácstalan? mit csináljak veled? mi ez az egész? mik az indítékaid? mit akarsz valójában?
ezer meg ezer kérdés röpköd ide-oda a fejemben, mint a galambok a veszprémi belváros felett, s ha felpillantok rájuk, olyan közelinek tűnik az ég, és annyival nagyobb, szabadabb a tér, mert fölfelé még van kiterjedés, nem csak falak, villanyoszlopok és emberek sokasága. én még mindig szerelmes vagyok a karácsonyi fényekbe, még mindig szívesen töltöm veled az időmet, szívesen segítek, elvonatkoztatok önmagamtól, de mégis, talán másvalakinek a szemén keresztül kéne néznem a helyzetet, nem azon igyekezve, hogy objektíven szemléljem a dolgokat. s akkor talán észrevenném: lehet, ez az egész rólam szól. csak én nem veszem észre, mert szemellenzőt von elém saját önzetlenségem.
egyszer, még két hónappal ezelőtt, világosan, őszintén beszéltem. felvázoltam a helyzetet, de úgy tűnik, hiába. hozzám nőttél, mint a fához a borostyán, ami csak kihasználja, de közben mégis olyan szép... azóta sincs ennek vége, pedig én azt szerettem volna, ha pontot teszünk a történet végére. talán igen, talán nem. képtelen vagyok kiigazodni magamon, másokon, a reakciókon. minden összezavarodik és szétesik, egyszer fej, egyszer írás, fekete vagy fehér, rossz vagy jó. olyan gyorsan pörög az érem, hogy mire hozzászoknék az egyik oldalához, már rég a másik, és csak pörög, pörög, pörög... talán meg sem áll. én meg szédelegve kapkodom a fejem, és sosem tisztul ki a kép.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése