2012. december 29., szombat

fekete foltok

képtelen vagyok kiigazodni rajtad. a szándékaid, a tetteid, a szavaid, nincsenek összhangban, nem passzolnak, lehetetlenség egy kerek egésszé illeszteni őket, és ez zavar. zavar, mert nem tudom, hogy kezeljelek, egyszer így tűnik helyesnek válaszolni, máskor meg komplett idiótának érzem magam. túlságosan próbálok tekintettel lenni arra, amit érzel, vagy inkább arra, amit feltételezem, hogy érzel, mert semmit nem nevezhetek biztosnak és tisztán láthatónak veled kapcsolatban. ez volt a célod? hogy összezavarj? hát sikerült. gratulálok. először csak a bűntudat, az az átkozott bűntudat, mert tudtam, hogy megbántódtál, beleéltem magam a helyzetedbe. nekem csak barátságnak indult, te többet véltél látni benne. az engedékenységem, a tűréshatáraim. túl messzire mentél. túl messzire mentünk. kicsúsztak a kezemből a dolgok. talán voltak pillanatok, mikor elragadott a szentimentalitás, vagy a komolytalan izgalom. talán voltak pillanatok, amikor szerelmes voltam beléd. de nem. nem voltak. passzív voltam, csak néztem a plafont, s idegesen rágtam a szám szélét, száguldoztak a gondolataim, mint metrók a föld alatti alagutakban, de nem voltak megállók, se megoldások, s én tanácstalanul fordítottam el a fejemet. még most sincs ötletem, mit is tehetnék. a lezárt lakat újra meg újra felpattan, mintha nem kattant volna a helyére rendesen, és mindig újra jössz, mosolyogsz, egy olyan oldalad mutatkozik meg, amiről sosem gondoltam volna, hogy létezik, s én mindig újra összezavarodom, mert nem tudom, miért változott meg minden ismét, s ilyen hirtelen.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése