2012. december 5., szerda

kinézek egy házat a hegyek között mondjuk...

könnyű dolgom van: a chatpanelben te szerepelsz a névsor tetején, legalábbis majdnem. másfél utcával, öt perccel arrébb, egy útkereszteződés, kismillió kátyú, egy ijesztően csaholó pincsikutya és párezer köbméter levegő választ el minket. van köztünk valami furcsa kötelék, amit nehezen tudnék besorolni; talán nem is lehet. egyszer a lelki kompatibilitás, másszor a zene, egyszer a provokálós viccek, a huncutkodós mosolygások, a random ölelések, a meleg, a biztonság, ami belőled árad, a fesztelenséged, a gondoskodás érzése az, ami feléd terel az életem szeszélyes folyamán. máskor meg a megmagyarázhatatlan közöny, az érdektelen vállvonogatások, összezavarodom, de már igyekszem hozzászokni, s még mindig nem mondhatom, hogy ismerlek.

ha azt mondom, szeretlek, te mindig több jelentést vélsz felfedezni benne, mint amennyinek én szántam. érdekes. furcsa. mégsem tudom, hová lennék mostanság nélküled.
mert a romokat valakinek fel kell építeni, és ahhoz előbb ásni kell egy alapot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése