2012. december 18., kedd

koszorúba...

fekete-barna-piszkosszürke karácsonyunk lesz.
a lépteim egyre rövidülnek, a mozdulatok kiszámítottabbakká válnak, a lélegzetvétel kihagy és visszafojt, és már nem én vagyok, hanem egy sose látott állat lopakodik, nesztelen léptekkel, kihegyezett fülekkel, pattanásig feszülő idegszálakkal. a kis barna szemöldökök egymás felé kúsznak az összpontosítástól. 
nehéz téged megközelíteni újra, nagy koncentrációt igényel részemről. figyelek a hangomra, az arckifejezésem szigorúan szabályozott, a szavaimat gondosan csorgatom át a rostán. egy elrontott váza vagyok a fazekas korongján, a víz végigcsorog rajtam, felpuhít, elkezdek forogni, s átalakulok, a fouették és pirouettek sora teljesen más emberré formál, azzá, aki régen voltam. aki mosolygott, fesztelenül nevetett bele a világ csodálkozó arcába. ez az én nagy visszatérésem, a történetem második része, az epilógus kettő pont nulla, az újrakezdés, mint voldemort vagy gandalf visszatérése.a különbség csupán annyi, hogy most nem hagyom magam sodortatni az árral, hanem magam alakítom a cselekményt, húzgálom a szálakat, a szakadást elkerülendő óvatosan igazgatom egyiket a másikra, hogy a szálak megfelelő szögben álljanak, a színek is passzoljanak. 

koszorúba fonom az életem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése