2012. december 2., vasárnap

nyers

szeretném, ha néha több lenne belőlem. nem mások miatt, illetve de, inkább mások miatt, noha talán néha nehezen lehet elviselni a bohóckodásomat, de szeretném, ha több lenne belőlem. vajon hogy lehet felosztani az emberek között a kedvességet és a szeretetet. annyi mindenkinek mutatnám ki, mennyire örülök, hogy ismerem, de ezt nem lehet az adott keretek között. talán túlteng bennem az érzelmesség, túlságosan lelkesedem mindenért és mindenkiért. túl könnyen zárom a szívembe a megismert embereket. ezer örömmel osztanám szét az összetört szívem szilánkjait bárkinek, aki igényt tart rá. hiszen már úgyis mindegy, hiszen ott vágott pofon az élet, ahol a legjobban fájt, abban csalódtam, akiben a leginkább megbíztam, az gázolt át rajtam, akivel a legtöbbet álltunk egymás mellett. a csodálat erősebb érzés a szeretetnél, ha egyáltalán igaz volt mindez, és tényleg szeretett valamennyire. a rajongás azonban mindent semmissé tett, úgy érzem. most, hogy egy néma üvegbúrába zárva számolom a napokból hátralévő órákat, égető a vágy, hogy mindenkit, akit lehet, boldoggá tegyek. csakhogy nem lehet, mert mindenki mást kíván, ki ezt, ki azt, s nem én vagyok a jótündér, aki minden vágyat valóra vált. edevis tükre elé álltok mind, szépen sorban, és én is látom, látom, mire vágyakoztok leginkább, én meg menedéket keresek az árnyékotokban, védelmet a karok ölelésében, és ez talán nem igazságos. vigyáznom kell, hogy a mérleg nyelve ne billenjen még egyszer túl az egyensúlyi pozíción. egyszer már elkövettem ezt a hibát, túl sokat akartam adni, elragadott az érzékenységem és az érzelmi labilitásom, és kicsúsztak a dolgok a kezemből. rengeteg mindent szeretnék, és őszinte vagyok, őszinte lennék, ahogy még soha, kereken, nyersen kimondanék mindent, és ez megrökönyödést szülne, tartózkodást. 
nekem nem kellenek csodálók. nincs bennem semmi, amivel kiérdemelném a rajongó pillantásokat, az elragadtatott sóhajokat. csak szeressetek, ha kevesen is, de én nem akarok csillogó szemeket látni, elakadó lélegzeteket hallani. igazi barátokat akarok, akik tudják, mit érek, akik képesek különbséget tenni a jó és rossz, a fontos és jelentéktelen között, akik nem húzódnak el az ölelésem elől. akik tudják, mit veszítenének, ha elszakadnánk egymástól. én nem akarok. nem akartam ezt, szerettem volna kitalálni valami megoldást, hiszen az mindig van, ha nem is jó mindenkinek, de azért kielégítő. megkötötték a kezem. így nem tehetek semmit. nem engedted. csak adja isten, hogy itt is ráeszmélj, mennyit veszítettél.

csak akkor már késő lesz. már most késő. akkor erőt veszek majd az önzetlenségemen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése