2013. január 27., vasárnap

hello tragedy

"Farkas-fájdalom


Történetem egy jámbor farkasról fog szólni, Gedeonról, aki egy messzi-messzi, Óperenciás-tengeren túli szegény falucskában lakott. Gedeon tavaly nyár óta elsoványodott, szeretteit elveszítette, a szemétmaradékokból evett, egyszóval nyomorúságos körülmények között tengette életét.

Egy napsütéses nyári napon Gedeon újabb élelemszerző-hadjáratra indult, remélve, hogy nem csak szálkás halcsontokat és bűzölgő pelenkákat fog ki. A szokásos, már jól bevált úton haladt. Szemetes kukákat döntött fel, nagymamákat ijesztett meg, vadászok vették célba puskájukkal, és még párszor meg is kergették szegény állatot. Így is alig bírta szusszal, egyre inkább megterhelte a hajkurászás, az utóbbi években legyengült, öregsége miatt sokszor kellett megállnia levegőt kapkodva egy kis pihenőért.

Nagyon rossz bőrben volt. Halványlila, cserzett bőre alatt kivehető volt csontvázának íve, karmai elkoptak, mivel nem használta őket, fogait szintén. Vérvörös és sóvárgó szemét körülfogták a ráncok, fél szemére vak volt, egy kutyaharapás következtében. Füléből hiányzott egy darab, de ezt már egy másik kutya művelte vele kiskorában. Egykor gyönyörű sötétszürke bundája ma már csak foltokban leledzett, a szőrcsomók is sárosak, és kibogozhatatlanok voltak. Bánta ő is, hogy nem olyan volt, mint hajdan, de nem tehetett mást, a sok támadás, és a rossz időjárás megviselte szőrzetét, és volt, hogy kerítésdeszkák között kellett kislisszannia a rosszakaró emberkezek elől, akkor pedig a deszkák egyenesen lehántolták róla a szőrt. Szegény farkast csak sajnálni lehetett. Nem elég, hogy ilyen nyomorúságosan nézett ki, a sok támadás és fájdalom következtében személyiségét elveszítette, önbizalma nem volt, évek óta nem látott már nőstény farkast sem, talán egy pszichológushoz kellett volna fordulnia, ha lett volna rá pénze, de a régi időkben, mikor még nem gondolt a jövőre, elitta az összes vagyonát. Így lett hajléktalan, ezért töltött órákat az éttermek mellett, hogy legalább az életek szagával teljen el, és ábrándozhasson. Ezért lopott magának ruhákat, bár ezeket később leszaggatták róla rosszakarói, ezért volt instabil a lelkiállapota, ezzel magyarázható az, hogy olykor-olykor sokat morgott gyermekekre, de ezeket később megbánta. Belül egy jószívű és jóakaró farkas volt, akit csak fel kellett volna fedezni, de mivel mindenki félt tőle, senki sem hederített rá, vagy csak a szemük sarkából, így ezek a tulajdonságai mindig rejtve maradtak.

Így tehát, Gedeon, gondolván, hogy rosszabb úgy sem lehet, elindult ezen a szép napsütéses napon, aminek a látványa nem dobta fel, hisz egyik szeme vak volt, a másik szürkehályogos. Cikk-cakkban közlekedett az erdő ösvényein, néha meg-megrettent, mikor egy madárraj felreppent, még tisztán éltek benne az emlékek, hogy bármelyik pillanatban akár meg is ölhetik, és emiatt szorongott egy kicsit. Folyamatosan kántálta a popszámokat, ami akaratlanul is a tudatába ivódott, mikor az étterem mellett tanyázott.

Hangulata hullámzott. Mivel reggel sikerült kilopnia egy egész grillcsirkét egy öregasszony teraszáról, erejének teljében érezte magát. Néha pedig mikor végignézett magán, és érezte az orrfacsaró bűzt, ami belőle jött, kicsit elbizonytalanodott. Volt, amikor tüske szúródott a talpába, ilyenkor könnyes lett a szeme.  Aztán arra gondolt, hogy ő egy félelmetes farkas, és nem illik sírnia.

Egy tisztás fele haladt. A tisztásra szokott mindig jönni, mikor utálja az életét, és egy kis nyugalomra vágyik, itt amúgy sem bántja senki. Szerette hallgatni a madarak csiripelését, a patak vizének csobogását, imádott az árnyékban hűsölni, lazítani egy kicsit, elfelejteni a gondjait.

Közelebb érve látta, hogy nincs egyedül, levetett női ruhák hevertek szanaszét a füvön. Nőstény farkasok fürödtek a patakban. Hallotta a nevetésüket, kacér beszélgetésüket, látta karcsú testüket, domborulataikat. Egészen elalélt az örömtől. Szívesen odament volna ismerkedni, de tudta, hogy meg fognak ijedni egy otthontalan, büdös farkastól. Úgy döntött inkább csak titokban szemlélődik, legelteti a szemét a gyönyörű nőstényeken. Mikor már-már összegyűjtötte az összes bátorságát, hogy legalább a bokorból szóljon oda nekik, észrevette, hogy egy róka sompolyog a hölgyek felé. Nem hitt a szemének. Micsoda pofátlanság! Aljas disznó! Sunyi állat! - és hasonló káromkodások kavarogtak a fejében.

Úgy érezte, tehetetlen, és nagyon utálta ezt az érzést. A róka királyi palásthoz hasonló vörös bundájától messze lemaradt ő, a fakószürke, csapzott bundamaradványaival. Elöntötte az féltékenység, mikor látta megvillanni a ravaszdi éles körmét a napfényben. Bárcsak neki is lehetne olyan szép, olyan éles. A harag egyre csak gerjedt benne. Tovább fokozódott, mikor látta, hogy lengeti dús, fényes szőrű farkát. Csábosan. Akár egy modell. Mikor volt ő, Gedeon csábos? Soha. A féltékenység és a tehetetlenség érzése mellé az eszeveszett gyűlölet érzése is párosult. Az agresszió kitörni látszott a farkasból. Úgy érezte, az összes eddig elszenvedett sérelmét pont ezen a jószágon akarja levezetni, aki semmit nem ártott neki. Annyi az összes bűne, hogy ápolt, és jóképű. Vonzza a nőket. Gedeon úgy döntött ez elég jó arány ahhoz, hogy alaposan megleckéztesse. Egy életre.

Összeszedte minden erejét, és kilépett. Akár a filmekben, minden szem rá szegeződött. Pár pillanatig élvezte a rivaldafényt, de kedvét letörte a róka hahotázása. Rajta kacagott. Utálta, gyűlölte, kikaparta volna a szemét legszívesebben. Tízig számolt. Kifújta a levegőt, és beszívta. Lassan, ütemesen. A gyerekkorára gondolt, a kudarcaira. Hogy mindig rajta nevettek. Mindig bántották, ütötték, verték. Elárulták, becsapták. És kikosarazták. Ezt fájt neki a legjobban. Hiszen megint ez volt. Itt volt a róka, és a nők, és ő, Gedeon, akinek annyi jóság van a szívében, és annyira szeretne valakit, akit szerethet, ő csak egy kis figyelemre vágyik. Erre nevet rajta ez a féreg, ez a sárképű. Ez a dög. Utálatos rohadék. Egy utolsó szemét. Ütött, megütötte a rókát. Majd rúgott. Gyomorszájon. Megint. És újra. És újra. Minden erejét beleadva cibálta, tépte, rugdosta, karmolta ezt a szerencsétlen állatot. Belül, mint egy tornádó, ki akart törni a düh. Élvezte, hogy vérzik a róka. Az összes csontja eltörött. Üvöltött a fájdalomtól az állat. És ő is, az örömtől. Ordított, és élvezte, ahogy haldoklik a róka, röhögött rajta, mint egy őrült. Érezte, ahogy fogy az erő az állatból, belé pedig áramlik. Gyilkolt. Gyilkos volt. Imádta. Ömlött a rókából a vér, ő is véres lett. Rúgta tovább, harapta, marcangolta, de a róka már csak egy bábu volt. Meghalt.

Jéghideg veríték futott végig a hátán. Mit tett?! Ő nem akarta, hiszen ő…ő…gyilkos. Most már az. A tudat lebénította. Rázta a rókát, keljen fel, hiszen ez csak egy ártatlan móka volt. Ne vicceljen már, keljen fel. Sírt, nem tudott mást tenni. Nem akarta ezt. A róka mozdulatlan maradt. Szörnyeteg. Most már egy szörnyeteg. Elfutott - sohasem látták többé."


valahogy mindig el tudsz kápráztatni. elgondolkodom, azon, mennyire látom reálisan a körülöttem lévőket. hogy többet látsz nálam. jobban nyitva van az a messzeség-kék szemed. vagy csak én nézek még mindenre az álom ködfüggönyén át.

2 megjegyzés: