2013. január 12., szombat

meleg tea, borzongás

vannak dolgok, amik pöccre beindulnak, vagy csak egy kis rásegítés, és olajozottan működik a gépezet, ketyeg az óra, és elegendő félévente egyszer újra felhúzni, hogy ketyegjen tovább. 
ez nem ilyen. nem megy egyik pillanatról a másikra, hiába vagyok olyan nagyon elszánt. nem az a célom, hogy mindent porig romboljak magam körül, ami eddig felépült. egyszer már próbáltam hagyni, hogy bekövetkezzen az apokalipszis, legyen minden a puszta semmivel egyenlő, legyen úgy, mintha sosem lettünk volna. mindent ki akartam zárni magamból, az emlékeket kitörölni, s velük együtt az asztal legmesszibb sarkára tolni a fájdalmat és a hozzá hasonló, gyomormardosó érzéseket. nem sikerült. csak romlott a helyzet, s csak egy hajszálon múlt, hogy el nem vesztettem mindent. hálás lehetek, hogy újra sikerült, és rendben vagyunk.
itt nem fogom elkövetni ugyanazokat a hibákat, különben sem egy lelakatolt ajtó mögé akarom száműzni az elmúlt hónapok eseményeit; csak egy új falat emelnék kettőnk között, ami egy lerombolhatatlan határ, nincs átlépés, szigorúak a szabályok, és beléptetőkártya szükséges - ez utóbbi tőlem igényelhető, igazolványkép, születési anyakönyvi kivonat másolata, taj-szám, oktatási azonosító, vércsoport, szándék, zenei ízlés, szem- és hajszín egyértelmű megadása szükséges.
nem akarok mindent elpusztítani, csupán a magam igényeihez igazítanám a dolgokat. nem lehetek mindig tekintettel másokra, néha szem előtt kell tartanom a magam érdekeit is, bármennyire is szeretem őket. igen, őt is szeretem; ez a rövid, kilenc betűből álló kis szó is mennyire mást jelent neked, nekem, neki... nekem a ragaszkodást jelenti, s még sok minden mást, amit nem sorolhatok fel itt; felsorolhatatlan gondolatok, melyekhez nem kapcsolhatók az arab ábécé betűi. meglepő dolgok lapulnak a felszín alatt, de nem tudom szétválasztani az igazságot és a hazugságokat. a bizonytalanság a legkínzóbb dolog számomra, a gyakori pálfordulások kergetnek az őrületbe. amit értékesnek találok, azt nem akarom megsemmisíteni.
ha belevonnék mindenkit az én nagyszabású építkezésembe, azzal el kellene ismernem, hogy igen, műveltem ostobaságokat, a tetteimet nem lehet egyértelműen beskatulyázni, hogy a felszín nem a belső tér tükörképe. nem fogok magyarázkodni. azzal elismerném, hogy volt alapja a feltételezéseknek. különben sincs erre magyarázat; a zavaros vízben nem tiszta a tükörkép, a villódzó fényben táncolnak a betűk, a sok töltelékszó erdejében az igazság magjai elrejtőznek a világ elől, s talán ki sem hajtanak soha.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése