2013. február 11., hétfő

elvesztek a szavak

állok az erzsébet-liget sétányán, talpam alatt falevelek, cigarettacsikkek, eltaposott rágógumik, előttem te, csak lépkedsz, lassan, ráérsz; észreveszed, hogy nem követlek, s visszafordulsz, mi baj, picim? kérdezed. felelnék, de a szavak elkószáltak, valahol félúton a nyelvem és a hangszalagjaim között, és nem jönnek elő, nem tudom megfogalmazni, amit akarok. nem vagyok egy szentimentális alkat, a titanicon csak első alkalommal sírtam, igaz, az oroszlánkirályon többször is. nem vagyok a közös ábrándozás és romantikus távolba nézés híve, a valentin-nap csak azért jó dolog, mert én megajándékozhatlak téged (ahogy akármelyik más napon), de nem várok el semmiféle viszonzást, most mégis érzem, mennyire természetes lettél számomra az elmúlt lassan két év alatt, állandó és könnyű, mint a lélegzés, s nem tudom, hogy csűrjem-csavarjam a gondolataimat, hogy szavakba önthessem, milyen nagyon szeretlek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése