2013. május 18., szombat

tintafolt

olyan ismeretlen, meg-nem-határozható érzések kavarognak bennem, nem tudom őket hová tenni. talán a veszteség érzése, de mégsem az, hiszen nem veszítettelek el; talán a szomorúság, az elhagyatottság, de voltaképp nem is vagyok szomorú, se elhagyatott, csak nem tudom, mihez kezdjek magammal. villanások érkeznek a jövőből: megígértük, hogy megvalósítjuk az álomnyarat, hogy bent alszunk majd veszprémben, akár a hotelben veszünk ki egy szobát, ötszáz forint per éj per fő, aztán hajnali kettőkor felsétálunk az aldi parkolójába, és mezítláb futkosva balatont rajzolunk színes krétával. most támadt egy új ötletem, hallgasd csak! táncoljunk keringőt, tangót, dzsigget vagy bármit a stop-shop ürességtől kongó parkolójában, mezítláb, nevetve, verítékkel összefolyó könnyekkel, rajzoljunk a pakolóhelyekre mosolygós fejeket, kiskutyákat, madarakat, másfél literes ásványvizet locsoljunk szét, fürödjünk meg a szökőkútban valahol, csak úgy; odasétálunk, a ruháink alatt fürdőruhában, és strandolunk, napozunk a holddal, a csillagokkal, és megszárít majd a forró éji szél. megígértük, hogy megállapodunk majd egy időpontban meg egy helyszínben, és tíz év múlva ugyanott találkozunk majd. 
tudom, érzem, hogy tényleg meg fogjuk valósítani, tényleg betartjuk a fogadalmakat, tényleg együtt leszünk, tényleg, tényleg, tényleg megkíséreljük megváltani a világot. én napfényszínben leszek, buborékfújóval, te tengerészkalapban, és majd fekszünk a langymeleg betonon, és megszilárdul bennünk a nyár.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése