2013. június 5., szerda



úgy nézem az életemet, hogy nem veszek lélegzetet.



a félelmeim igazolódni látszanak, visszatérő emlékek, esték, lopott csókok, pálinkázások, közös képek emlékei kísértenek, kísértésbe visznek, félek, és nem merem bevallani magamnak sem, kívántam, de még semmi sem történt, az álomfogóban elszakadtak a szálak, és az álmok hangos csörömpöléssel potyogtak a padlóra és szerteszéjjel gurultak, az ágy alá, a szekrény alá, a szőnyeg alá. remek, most letérdepelhetek a padlóra, és kereshetem őket, de tudom, hogy nem fogom mindet megtalálni, hogy némelyik álom olyan, mint a jód, hogy egy percre nem figyelsz oda, s máris lila gőzzé szublimál.

aztán már az sincs, hogy tudd, miről is szólt. talán a legmerészebbek párolognak el leghamarabb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése