2013. augusztus 5., hétfő

a szépséget és a borzalmat

a kanyarok mindig ködfelhőben folytatódnak, aztán önmagukba érnek, és csak megyünk, körbe-körbe a ködben, a sötétzöld pulcsi ujját a kézfejemre húzom, te megmarkolod a kötött mandzsettát, jó erősen, nehogy a ködben elveszítsük egymást, és a nap alapján sem tudunk tájékozódni, mert azt is elnyelte ez a rengeteg pára, mely kávé-, jupitertea-, krémlikőr- és mentolos cigaretta-illatú, csak a forró cseppek csapódnak le a hideg járomcsontokra, összegyűlnek, lefolynak, kiizzadjuk magunkból az emlékeket. a szépséget és a borzalmat. meg a kettő ambivalens keverékét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése