2013. augusztus 24., szombat

instabilitás

eddig azt hittem, a zöld egy stabil szín. zöld, mint a hullámzó fűtenger az erdélyi domboldalakon, zöld, mint a fenyőerdők a magurán, zöld, mint a szívós moha a patakparton, amibe csuklóig süpped a kezem, ha rátámaszkodnék; zöld, mint a balatoni nádas, ami a legviharosabb szelet is kibírja. most rá kellett jönnöm, hogy ennél instabilabbat nem is találhattam volna, hiába a szőlő zöld árnyalata, pedig az is stabil, mint a tokaji borvidék, hálás, megnyugtató, állandóságot sugárzó, érezteti, hogy tartozol valahová, ahol mindig, körülményektől függetlenül szívesen látott vendég vagy. nem. itt nem. nem tudok kiigazodni rajtad. mit akarsz tulajdonképpen? te tisztában vagy ezzel egyáltalán? minden egyenesség hiányzik belőled, pedig azt legalább érteném. egyik pillanatban rómeó, a másikban anyegin. ki teremtett téged, puskin vagy shakespeare? mi vagy te, tragikus sorsú szerelmes vagy fényűző életétől megkeseredett úrifiú? melyik? nem tudok dönteni. gyenge vagy-e vagy épp ravasz, határozott vagy döntésképtelen, visszahúzódó vagy vakmerő. igaza volt az ákosnak, rejtély vagy. egy olyan rejtély, amit meg akartam fejteni. csak úgy, puszta szórakozásból. elfogadtam a kihívást. felderíteni egy újabb személyiséget, ami vonz, tudni rólad, megkedvelni. ennyi volt a célom. többről szó sem lehetett, annak még a lehetőségét is eljátszottad egyetlen mondattal. de ez nem lett volna gond. már egyszer csináltam ilyet, és nagyon jól sikerült. meg akartam ismerni valakit. a kávé összehozta, valamint a vintázs iránti szenvedély, a tea, a közös élmények, a messzeség-kék szemeket a kaleidoszkóp-színűvel. de mi a baj itt? a két szín üti egymást, mint a fehér gyalog a feketét? nem tudom. néha úgy tűnik, elnyelik a zöld íriszt a fekete pupillák, máskor meg nem gondolsz semmire, csak nézel magad elé. mi van veled? nem tudom. összezavarsz, s ettől ideges és nyugtalan leszek. nem tudom, helyes-e, amit teszek, egyszer felbátorodom, egyszer elriasztasz. olyan vagy, mint a vadász hívósíppal a kezében és egyetlen golyóval a puskájában, aki az őzbak hangját utánozva a sutát hívogatja, a suta pedig ugrik, én ugrom, kecsesen, szépen, fürgén, éberen, figyelek rád, fürkészem a veszélyt, fürkészem az arcod mozdulatait, hogy a legkisebb fenyegetésre is elmeneküljek, figyelek a csábító hangokra, s te nézel engem, s mérlegeled, hogy futni hagyj, vagy hogy vajon megéri-e akkurátus pontossággal a lapockám közepébe ereszteni azt a golyót.

sose foglak megérteni.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése