2013. augusztus 19., hétfő

valami francia

olyan üresek a napok, mint a felhős ég éjszaka, semmi csillag, csak feketeség. jó, hogy bepótolhatom az elmúlt hét éjszakáiból leharapott, fárasztó órákat, amiket miniszoknyában szaladgálva vagy telefonnal a fülemen töltöttem, már nem mertem kávét inni és fájt a fejem, mégis leóztunk. mégis, olyan üresek a napok, most, hogy nincs belátható időn belül semmi, amit feltétlenül meg kellene tennem. célok kellenének. hogy ne érezzem magam olyan elkeseredetten feleslegesnek. talán egy újabb neszesszert kéne varrni. folytatni a történetet, amibe végre belekezdtem, beleélni magam az elgondolt cselekménybe, szavakkal játszani bújócskát. elgondolkodni azon az ijesztő, zavaros, ködbe burkolózó jövőn.
félek. őszintén. rá kellett jönnöm, milyen régen nem hallgattam kaukázust és péterfy borit, és hogy milyen jól esik. rá kellett jönnöm, hogy tartok a nehézségektől. rá kellett jönnöm, hogy foggal-körömmel ragaszkodom a megszokott dolgokhoz, hiszen megint vettem teát a tescóban, és még nem elég, ragaszkodom hozzád. pedig végre át kellene lépnem a kerítés felett. mindenki ezt várja tőlem. meg kell próbálnom. meg kellene próbálnom. talán eddig nem voltam elég kitartó? hisz nem azért hoztuk meg a döntést, hogy leomoljanak az akadályok? de a falak nem csak elzárnak a világtól, de védelmeznek is. nem akarok ömlengeni. nem tudom, hogy fogalmazzak, hogy ne legyen csöpögős, máskülönben önmagamtól szaladnék világgá. nem tudom, mit kellene tennem. zavaros minden. és ez idegesít. még egy nap, és újra elmerülhetek a megoldatlan problémák tengerében, apró-cseprő gondokat oldhatok meg, s megint elodázhatom a saját életem kibomlott szálainak elkötözgetését. ez az én formám. halogatni a dolgokat a végtelenségig. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése