2013. szeptember 14., szombat

a rosszfiú, a remete, a vándorzenész és a fekete lovag

ennyire fontosak lennének az emlékeink? még sosem gondolkodtam ezen. az rendben van, hogy úgy sorakoznak egymás mellett az idővonalon, mint a poros könyvek a polcokon, ami előtt, ha elmegyünk, végigsimítunk a sok, forgatástól simává kopott és kirojtosodott könyvgerincen, és az érintésre visszatérnek a szavak, amiket bennük olvastunk, egyetlen kaotikus hangzavarként. na de így? miért építkeztek mind az emlékekből? vannak frissebbek, amiket még meg is tudnék érteni. na de a régebbiek? az egérrágta, sárba taposott, elme mélyének legsötétebb sarkába, lomtárba száműzött darabok, évek távlatából? azok miért? érveket, kérdéseket, vágyakat építünk belőlük, és nem értjük, nem értem, mi a kapcsolat a múlt és a most között. ennyire számítana? nem azt szokták mondani, hogy a múlt az a múlt, amit már nem lehet megváltoztatni, s legjobb elsiklani felette, nem rágódni rajta? ezt igyekszem mindig az eszembe vésni, ha eszembe jutnak a hibáim, amiket a múltban követtem el. hogy ez a múlt, a történelem, s annyira jelentősen nagyokat sose tévedtem, hogy feljegyezzék az utókor számára, bár kétségkívül hasznos és tanulságos történet kerekedhetne belőle. és mégis, a múltban elkövetett baklövéseimre - igen, mind-mind egy-egy baklövés volt: egy bakfisszerelem, egy jelenet egy buliban, egy báléjszaka és egy megválaszolatlan kérdés - építetek most a jelenben, ezek szolgálnak indokul, s már nem tudom, bánjam-e vagy inkább örüljek, hogy annak idején ezt mind én tettem veletek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése