2013. szeptember 27., péntek

az új relativitáselmélet

előbb vagy utóbb muszáj beismerni, hogy a világban minden relatív. relatív a napszakok váltakozása - hiszen elolvastam a csodák korát, amiben szépen, apránként lelassul a föld forgása, s a nappalok és éjszakák egyre hosszabbak lesznek, a bioritmus és egyáltalán az egész élet a feje tetejére áll. relatív a boldogság és a szomorúság is, hiszen minden so-called tökéletes pillanatba belerondíthat egy szétkenődött tusvonal, egy lepattant gomb, egy elveszített fülbevaló, egy kósza gondolat. relatív a szeretet, talán egy pillanat csak, talán holtodiglan-holtomiglan, de nem látni a különbségeket. a határok mindenhol elmosódnak. rögvest a bolondokból lesznek a normálisak, ha ők kerülnek többségbe. máris a tél után sóvárgunk, ha túl sokat kaptunk a nyári jóságokból. a krém is sok egy idő után a piskóta nélkül. émelygős és édes. valaki odáig van a vodkanarancsért, míg én ki nem állhatom. így megy ez, hogy soha semmi nem elég, ami van, sosem felel meg, mindig más kell. a könyvek döbbentenek rá igazán, mennyire képlékeny minden egyes gondolat és meginghatatlannak vélt fogalom; a szerelem is, többek között, hiszen a delíriumban úgy tekintenek rá, mint egy halálos, fertőző - s épp ezért minél hamarabb és véglegesen kikezelendő - betegségre. a varázspálca sem szüntet meg minden problémát egy varázsütésre, ezt már öt évvel ezelőtt megtanította nekem a harry potter. (vicces, hogy a whole world relativitására akartam kihegyezni ezt a bejegyzést, és olvasmányélmény-beszámoló lett belőle.) a bordó és barna kockás és a híres ing iránt érzett csodálat is relatív, a cipő színét is a szemhez passzintva választod, már csak a nyakkendő hiányozna a tökéletes összképhez, és tényleg, a zöld színű tangóharmonika, milyen szépen harmonizálna mindez együtt. a fehéret is mindig szeretni fogom, úgy érzem; Puszit is mennyit dicsérem, hogy milyen szép hamvas fehér a bőre, miközben az enyém olyan, mintha állandó véraláfutásaim lennének. relatív a vonzalom, a szépség, a szerelem, a féltékenység is, relatív a cipősarok magassága, a hajtincsek kunkorodása, a flört természete is csak egy vékony mezsgye, amin ide-oda lehet táncolni... mint a karaktercipő sarkán, igen. nem tudom, sikerülhet-e valaha két egyforma tusvonalat húznom, de azért próbálkozom, erősen. lám csak, ez is relatív. talán nem próbálkozom elég erősen ahhoz, hogy végre kiverjem ezt az egész átkozottul awkward helyzetet a fejemből. na és persze téged.





very first selfshot on szívdesszert. ;




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése