2013. szeptember 8., vasárnap

'oldódnak a színpadon'

mennyire könnyen elhiszek mindent. mennyire könnyen átejthetsz. átvertél? komolyan beszéltél? az alkoholban tényleg oldódik a titoktartás, a végtermék pedig az őszintén kimondott igazság? nem tudom. a kémiatudásom a fakultáció ellenére sem terjed még idáig. különben is, mi lehet a képlete a titkoknak? na és az igazságnak? néha úgy érzem, könnyebb lenne mindent kettes számrendszerben megfogalmazni, mindennek nevet adni, besorolni, konkretizálni, hogy semmivel ne lehessen összetéveszteni. az igazságot a hazugsággal, az őszinteséget a hátsó szándékkal. mennyivel egyszerűbb is lenne. kár, hogy sosem szerettem különösebben a számokat. tehát a kérdés még mindig az, mennyire is voltam/vagyok ostoba és hiszékeny, és még meddig bűvöl el a zöld szemed, meddig fogok esztelenül vihogni, meddig fogom érezni ezt a megmagyarázhatatlan, idegesítően erős vonzást az irányodból. azt hiszem, nem fogom megszeretni se a kémiát, se a megmagyarázhatatlan dolgokat. egyre több kérdőjelben végződő mondatot hagysz magad után, én meg egyre nyugtalanabb leszek, mert utálom a megválaszolatlan kérdéseket. olyan kényszeresen keresem mindenre a megoldást, mint hermione, aki egyébként még hasonlít is rám, mily meglepő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése