2013. október 27., vasárnap

különleges

jó összevetni a véleményeket, a látásmódokat, sok helyről sokfélét, a corvinusban ülve a holdharmat mellett (körtepálinka, baracklé, maracuja és eperszirup, kettő nyolckilencvenért), ahol rá kellett jönnöm, talán julcsival kellett volna kezdenem a kikért vélemények hosszú sorát, hiszen ő ott volt, mindent látott és hallott, közvetlenül volt tanúja az eseményeknek. bár ettől függetlenül úgy érzem, még mindig nem lettem okosabb. még mindig félek, még mindig tartok a mások véleményétől, s még mindig nincs egy épkézláb tervem, mit is tehetnék annak érdekében, hogy megtudjak rólad valamit is. a mentolos cigaretta, amit ketten szívtunk el, megint csak, hisz még soha nem szívtam el egyedül egy szálat se, csak felesben (e' slukit felóba', ahogy luca mondaná), és a hamvas szürke füst gomolyagjain át néztem az utca túloldalán az épülő hangvillát, a dumafüred óriásplakátot, amit ott felejtettek, és semmi sem kavargott a fejemben, csak a mentol illatú füst. még most is kavarog, elmossa a kontúrokat, mintha egy gyors folyású patak mélyéről tekintenék fel rád, csak a két zöld szemedet tudom kivenni a sápadt arcban, és semmi mást. már beültem a nézőtérre, szép ruhában, parfümfelhőben, már elhalványultak a díszes kandeláberek tartotta lámpák, csend van, várakozással teli, izgatott csend, a szemek a függönyön, várják, hogy föllebbenjen, s kezdetét vegye az előadás. az életedről. rólad. de semmi. csak a kormos sötétség, félhomály, körbenézek, már mindenki kiment, elunta a várakozást, vagy eszébe jutott, hogy nem is erre az előadásra váltott jegyet. csak nézem meredten a nehéz, bordó bársonyfüggönyt, ami mögött ott állsz, biztos vagyok benne, levegő után kapkodva, egyedül, mint a minap a büfé előtt nagyszünetben, míg körülötted mindenki a barátaival beszélgetett és szólt a zene. várom, hogy felhúzzák azt az átkozott függönyt, de mindhiába. nem tudom, mi történik, vagy hogy történik-e egyáltalán valami, érdemes-e továbbra is itt ülnöm, hátha honorálják valamivel a kitartásomat. vagy esetleg mindenki rám vár, mert nekem kéne felhúzni a függönyt. a málnás parfüm illata lassan elillan, s én még mindig csak ülök, a függönyre meredve, s reménykedem, hátha egyszerre átlátszóvá válik, s te ott leszel mögötte, azzal a bizonyos boldog mosollyal az arcodon.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése