2013. október 12., szombat

look at me and say: i am not insane

"kapaszkodom a felhőbe, nem eshetek le a földre..." a múltkor - már nem emlékszem, melyik nap - olyan gyönyörű volt az ég veszprémben. megálltam az új aluljáró korlátja mellett, a járda kellős közepén, hogy az arra járók kénytelenek voltak kikerülni, néztem a fodrozódó bárányfelhőket meg a fátyolszerű foltokat, s gyűjtögettem fejben az árnyalatokat: pink, ciklámen, levendula, barackvirág, hófénykék (amikor az estébe hajló nap fénye még utoljára árnyékot rajzol a hóra, annak van ilyen magányos, sápadt kék színe), eperpiros és mandarin. feledhetetlen volt.
még mindig kapaszkodom az illúziókba, hogy egyszer talán megváltozik minden, és úgy fogsz mosolyogni, ahogy akkor. és azért fogsz úgy mosolyogni, mert én mondtam neked valamit. hogy talán nem fogok zavart elutasítást érezni felőled, ha azt kérdezem, hogy vagy, hogy egyszer majd beengedsz a függönyön túlra, a kulisszák mögé, ahol már nem az élet színészét látni, csak téged. ahol nincsenek jelmezek, maszkok, arcjáték-gyakorlatok, előre megírt szövegek és egy rendező, aki mindent szemmel tart. talán egyszer érdemesnek találtatok majd arra, hogy tudjam, milyen is vagy valójában. 
"nézz rám és úgy mondd: én nem vagyok bolond..." talán tényleg az vagyok és lehetetlenre vállalkoztam. minden nap egy mosoly. "nincs célom, tervem, s mégis lélegzem..."




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése