2013. október 7., hétfő

merengö

szóltam gergőnek, hogy álljunk meg, s fél percig némán belebámultam a lenyugvó napban fürdőző, üres utcába. 'milyen szép' sóhajtottam, és továbbmentünk.
hazafelé jövet nosztalgia-illatokat hozott a szél, mert a temetőből áradt kifelé az égett gyertyaviasz illata, és ez a megpörkölődött sütőtök illatával keveredve mindig egy sajátos, 'sose-halunk-meg,sose-növünk-fel' hangulatot idéz fel bennem. a színes viasztócsákat kapargattuk a márványlapokról, fáklyát csináltunk kukoricaszárból, töklámpásokat a kerítésre, és ott ültünk egész este a világ tetején, és mi voltunk élet és halál urai. 


"szerettem alulról bámulni az életet, azt hittem, jó kaland lesz, ha felnőttként élhetek...

néha az időt visszapörgetném..."               






 bizony.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése