2013. november 6., szerda

gondolatok kalitkája

mit mondjak? mindig beléd botlok, olyan vagy, mint egy kivágott fa tönkje egy erdei ösvény közepén. még mindig nem tudok rólad semmit, még mindig homályos az egész, nem tudom, mit tehetnék, illetve tudom, csak gyáva vagyok, félek, igen, tőled, meg talán másoktól is. olyan ez az egész, mint egy keresztrejtvény, aminek nincs megfejtése, vagy egy labirintus, amiből nincs kivezető út. tudom, hogy van megoldás, hiszen a poén még nincs befejezve, ott a három pont a félmondat végén, de a betűk nem állnak össze szavakká. tudom, hogy van egy kiút, mindig csak északnyugatnak, de hiába megyek, tenyeremmel végigsimítva a sövényfal méregzöld leveleit, csak nem akarnak elfogyni. elvesztem benned, elvesztünk egymásban, csak te nem tudsz róla, épp ezért nem is aggódsz, hogy egy kék-zöld-barna labirintusban (kék estike, vadszőlő és elszáradt szőlőtövek) ragadtál talán örök életedre.
belém fészkeltél, mint cinege az odvas fába, s én nem tudlak kiverni a fejemből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése