2013. december 22., vasárnap

az éhség szekerén vicsorog a szerelem

hosszú idő után újra. a napjaim olyan fájdalmasan egyformák, ébredés ugyanarra a csengőhangra, ckh kabát, körsál, csizma, eastpak táska, nekivágok a sárga lámpafénnyel fellocsolt utcának, didergés a buszmegállóban, és égetik a könnyek a szemet a jeges széltől. szerdán este, miután leszálltunk a buszról, a rejtélyes idegen a kezembe nyomott egy cetlit, amit, ahogy ő mondta, hétfőn vesztettem el, s ez állt rajta, nagy műgonddal ívelt, kék tintabetűkkel: "ma reggel is gyönyörű vagy!". semmit nem tudok róla, azon kívül, hogy palotai, s hogy egyszer együtt voltunk kénytelenek másik buszra várni a tizenötnullakettes helyett, pénteken.
tegnap, a karácsonyi műsor után a tömegben hömpölyögtünk mi is előre, apró léptek magassarkúban, te ott jöttél mellettem, a szemem sarkából láttam a szürke öltönyt, és nem néztünk egymásra, pedig átfutott rajtam a gondolat, hogy boldog karácsonyt kívánjak. 
most pedig felszabadultnak érzem magam, de nem tudom, miért, talán kicsit redukálódott az elmúlt hetek feszültsége, vagy csak a kilátás, hogy karácsony jön, a kedvenc ünnepem; minden esemény jelentéktelennek tűnik, közben pedig ketyeg az óra, ami a tizenharmadik évfolyamból visszamaradt perceket fogyasztja komótos lassúsággal, vagy épp iszonytató sebességgel; most kellene minden pillanatot számítani, hogy igen, ez is velünk történt, hogy a Bencével véletlenül összeütköztünk a folyosón, és egymás kezét simítva kértünk bocsánatot; ahogy a Fruzsi a nyakamba akasztotta tegnap a tőle kapott bajszos ezüstnyakláncot; hogy brains előtt fél méterrel a föld fölött lebegtem a boldogságtól, hogy mind ott voltunk, együtt, na meg a zöldalmás-karamellás fütyülőstől. én is azt fogom szajkózni lassan, amit jack dawson a titanicban, a harmadosztályról egykettőre a first class-ra: minden egyes nap számít. most vágott fejbe a felismerés, hogy ez az utolsó sansz talán, s aztán hosszú, hosszú évekig nem lesz másik. őrizném a perceket, dobozban, lakat alatt, igen, majd a szívemre is kattintok egy lakatot, belegravírozva apró betűkkel mindenkinek a neve, akit szeretek, és majd ott hintázik a lakat a koszorúerek között, örökre. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése