2014. január 11., szombat

citromosvíz

napok óta megy úgy, hogy hányingerrel küszködöm minden étkezés után. napok óta, pontosabban újév óta megy úgy, hogy minden nap sírok egy keveset. napok óta megy úgy, hogy már nem bírom a feszültséget. Puszival beszélgettünk, és elültetett bennem néhány gondolatot, amik miatt olyan vállalhatatlanul viselkedtem aztán. a párás sötétségben folyni kezdtek a könnyeim, te mégis észrevetted, letörölted őket, s halálra váltan kérdezted, miért sírok, én meg nem bírtam megszólalni. csak a fejemet ráztam minden alternatívára, amit felsoroltál. nem mondhatok semmit. nem mondhatom el neked, mit érzek valójában. nem kockáztathatok, nem rombolhatom le egy mozdulattal, amit eddig felépítettünk. én bíztam benne, hogy jó lesz, bíztam benned is. azt hittem, tényleg működni fog, s eleinte így is tűnt. de most nem. most már nem, ezek után nem tudok úgy a szilveszterkor történtekre gondolni, hogy ne ránduljon görcsbe a gyomrom és ne szökjenek könnyek a szemembe az emlékképtől. nem mondhatok neked semmit. s ha mégis rájössz, nem akarom, hogy a szánalmad vezéreljen, s megint önzetlen légy. már nem mondhatom, hogy az enyém vagy, már soha többet nem nyilatkozhatok így, de nekem még mindig te leszel az, akit igazából szeretek.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése