2014. február 27., csütörtök

a tavaszi elsö

egy hete még a vastag, sötétkék ckh kabátban jártam suliba, dideregtem reggelente a buszmegállóban, s a számon át illanó kis páragomolyagokon keresztül szemléltem a világot. minden nap a szemem sarkából lestelek, hátha rájövök, mi bajod van. minden nap elgondolkodtam, mit csinálhattam már megint, ami miatt levegőnek nézel. aztán egyik napról a másikra váltottam: 11-12 years méretezésű fekete zara bőrdzsekire, amit nem egészen egy ezresért vettem az angolruhásban, vans cipőre, napsugaras mosolyra. egész héten mosolyogtam. ma jöttél először, s keresztülnéztél rajtam, ahogy arra számítottam. a mosdóban megkérdeztelek, meggyógyultál-e már. te megvontad a vállad, s megvető hangsúllyal odavetetted: "nem kell ám erőlködnöd". 
irracionálisan megkönnyebbültem. igazam lett, megint engem hibáztattál, valami olyasmiért, amiről fogalmam sincs. és tudod, mit, már nem érdekel. belefáradtam. belefáradtam az egészbe, abba, hogy elviseljem a hullámzó hangulataidat, hogy napokon át töprengjek, mi bajod lehet, ami miatt gorombán viselkedsz, mit csinálhattam, amivel magamra haragítottalak. tudom, hogy csak provokálni akartál, hogy kicsalj belőlem egy reakciót, s valószínűleg könnyeket is vártál, könyörgést, értetlen kérdéseket, szomorúságot. mert így ismersz. hogy annyira szeretlek, hogy képes vagyok a saját érdekeimet, az önbecsülésemet sutba hajítani csak azért, hogy újból rendben legyen köztünk minden. de mint mondtam, már belefáradtam. s ezúttal nem csak áltatom magam, valóban sokkal jobban érzem magam. jó lesz így, jobb, mint ha minden egyes nap instant agyfaszt kapnék az éretlen viselkedésed miatt. csalódtam benned, mert többnek, jobbnak ismertelek meg. te voltál az, aki két órán keresztül kapaszkodott belém, miközben a könnyeid a vállamat áztatták. te mondtad, hogy még soha senki nem értett meg téged úgy, mint én, soha senki nem tudott így meghallgatni és tanácsot adni. hogy én vagyok az egyetlen, aki elfogad téged, aki semmiért, soha nem ítél el, aki törődik veled, aki igazán és magadért szeret. kértél, hogy mindig tartsuk a kapcsolatot. hogy soha nem hagyjalak el, mert én vagyok a legjobb barátnőd. mert szeretsz.
aztán huss, mindez egy szempillantás alatt, négy szó szárnyán elrepült, és semmivé lett. négy év. olyan könnyedén tűnt el, ahogy a nap fénye magába szívja a nyirkos, szürke ködöt. és tényleg ez történt. a viharfelhők eltűntek a szemem elől, s én lettem a kétezertizennégyes tavasz első napsugara. nem leszek barátságtalan, nem fogok keresztülnézni rajtad. tartani fogom magam az elemi udvariasság szabályaihoz. de hozzám többé ne gyere. a nap veszélyes. a nap vakít, éget, és könyörtelenül felszárítja a komor, szürkésfekete viharfelhőket, melyekbe nap mint nap beburkolod magad, mint egy minden ellen védelmező takaróba. de az eső hideg. talán te is túl hideg lettél ott, s már a nap se tudna segíteni rajtad.




4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. köszönöm :))) bár talán kissé szomorú, hogy így is történt.

      Törlés
    2. egy cipőben jártunk. nekem egy vasárnap minden jó volt (!) és hétfőtől egy mondatom miatt és egy döntésem miatt vált minden hihetetlenül igazságtalanná. egyik nap még azt mondta, imád velem lenni, másnap meg azt mondta, hogy gyűlöl és hogy nem akar többé látni. emiatt egy kicsit félek még mindig. mert olyan szomorú, hogy egyik napról a másikra az ember ennyire meg tud változni. most meg... minden meg van beszélve és minden jó.
      bár, rólam nem szabad példát venni, mert bár vannak elveim, mégse tartom be őket és naivan mindig a szívemre hallgatok és reménykedek, hogy jobb lesz minden másnap.
      remélem, neked megoldódnak ezek a dolgaid és nem nyomasztanak majd olyan sokat! :)

      Törlés
    3. örülök, hogy Neked megoldódott, és nagyon szépen köszönöm a jókívánságodat :) eddig én is inkább a szívemre hallgattam, és az ő érdekeit néztem, mert úgy gondoltam, szüksége van rám. most véglegesen kiderült, hogy nem így van, vagy csak nem tudja, mi a jó neki és mit akar, azért taszított el magától, pedig sosem bántottam, s mindig csak jót akartam neki. szerettem.
      furcsa lehet, de az a négy szó megadta a feloldozást a napok óta tartó feszültség alól. különváltak az útjaink, immár véglegesen. nem szeretnék többet foglalkozni vele. és tényleg nem fáj, pedig alapjáraton nagyon érzékeny vagyok. de most nem. és ez felszabadít. és boldog vagyok, szabad. :)

      Törlés