2014. március 10., hétfő

csak szeretetböl mondom, ne vedd komolyan

néha annyira könnyű veled. ellazít a társaságod, s épp azért, mert semmi közöd a zűrzavaros jelenemhez, te még odébb vagy az érettségitől, nem félsz, nem idegeskedsz. néha minden olyan, mint az egyszeregy, néha egyértelműnek tűnik. máskor meg elejtesz apró megjegyzéseket, félszavakat, s én úgy érzem, belegabalyodtam ebbe az egészbe, mint a szögesdrótba, pedig nem akartam, és a rozsdás fémkampócskák a bokámra fonódnak, nem hagynak elmenni, s ahogy rángatom a lábam, a hosszú tüskés dróttekervény a te szíved körül szorul.

sosem éreztem még ilyen kegyetlennek magamat. figyelmeztettelek, még a legelején, s talán nem figyeltél, talán úgy gondoltad, mégis megéri megpróbálnod. s most te vagy az, aki elvérzik, én meg próbálom bekötözgetni a sebeket, de azok csak szaporodnak a kezem nyomán, s nem tudom, mit tegyek, mi lenne most helyes, mert végre, az életben egyszer helyesen is kéne cselekedni.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése