2014. március 31., hétfő

ujjak hegyén

mostanában nincs más körülöttem, csak a feszültség, a megfagyasztott pillanatok, s utána a jeges szélroham, amit különböző szavak indítanak pusztító útjára. nincs más, csak az ujjak hegyén, tenyéröblökben, szempillákon szikrázó kettőhúsz, amivel érintkezve azonnal kihagy a szív egy dobbanást, aztán akadozva újraindul, ha újraindul. ver tovább - csak talán lassabban, minden lüktetést alaposan megfontolva, mert a maró keserűséget cirkuláltatni sokkal nagyobb erőfeszítést igényel, mint ugyanezt a tiszta vérrel csinálni. és a bizonytalanság, amit gyűlölök, mert a napok múlásával egyre inkább elvesztem az önbizalmam, s abszurd magyarázatokon agyalok egyre. miért viselkedsz úgy, ahogy? én vagyok az oka? vagy az, amit mondtam? vagy valami más?
az elektromosság, amely most kellemetlen, veszélyt sugárzó vibrálással feszül közöttünk, a hallgatások, a nyakra, arcra tapadó hajszálak, a lesütött szempillák, mind-mind vezetők, elektromos vezetők, és semmi nincs már, ami a szigetelő szerepét átvehetné, nehogy megsérüljünk mindketten, mindkettőnk hibájából.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése