2014. június 7., szombat

érettségiártalom

"a reggeli kávétól most pörgök, mint a gyanuszkóp, csak nem tudok fütyülni, tehát nem teljes a hasonlat."

twitteren már megnyilvánult az az erőteljesen vibráló hangulatom, amit az instant kávé, a kertben érő cseresznye meg a szikrázó napsütés indukált. most vigyáznom kell, hogy nagy instant boldogságomban nehogy hülyeséget csináljak, például ráírogassak emberekre, csak úgy, megkérdezni, hogy vannak. szegény Ákosnak már így is megírtam skypeon a mai és holnapi napra vonatkozó terveimet: ma kivégzem a komplett embertant, holnap pedig megyünk a két új kiskutyáért, s útközben majd a genetikával meg a biokémiával mulattatom magam. az érettségi és a biosz tételek káros hatásainak tudom be ezeket a megjósolhatatlan hangulatváltozásokat. mivel a vitamin-túlfogyasztást (igen, éppen ott tartok) szakkifejezéssel hipervitaminózisnak mondják, én valószínűleg most hiperbiologizmusban szenvedek. káros hatásai feljebb olvashatók. további kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg az összes tövig rágott körmű, űzött tekintetű, koffeint intravénásan adagoló tizennyolc-tizenkilenc-húszéves diákot, akik még nem estek túl a szóbeliken. szükség esetén értesítse a mentőket vagy a legközelebbi idegi panaszokra szakosodott intézetet. vagy perselus pitont. köszönöm.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése